nehéz élethelyzetek

Mi felnőttek talán már nem is emlékszünk, mennyi csúfolódás és piszkálódás ért bennünket gyerekkorunkban, de ha előhívjuk kicsit a száműzött emlékeket, biztos vagyok benne, hogy mindenkiben feldereng egy-két fájdalmas pillanat.

Amikor a gyerekeink szenvednek el hasonló bántást a társaiktól, az sok esetben éppen azért felkavaró szülőként, mert túl azon, hogy imádjuk a csemeténket és ösztönösen védeni próbáljuk, a vele történt „igazságtalanság” a saját bántó sztorinkat is a felszínre hozza.

Az élet tele van változásokkal. A gyerekek élete is.

- Ha el kell költöznie a szeretett otthonából,
- Ha új osztályba vagy új focicsapatba kerül,
- Ha a szülei válnak, és az apuka elköltözik a családtól,
- Ha a cicája, akiről éveken át gondoskodott elkóborol vagy megbetegszik,
- Ha meghal valakije, akit nagyon szeretett...

... és a nagy veszteségek piszkosul tudnak fájni!

Iskolapszichológus munkám során azt tapasztalom, hogy nincs könnyű helyzetben az a szülő, pedagógus vagy szakember, aki egy iskolai osztállyal vagy akár csak egy-egy gyerekkel szeretne viselkedési vagy érzelmi problémák megoldásán dolgozni, ugyanis a jelenlegi hazai viszonylatban nem igazán vannak hozzá megfelelő eszközeink.

A Z-generáció szülöttei, bár otthonosan mozognak az online térben és a hagyományos iskolai oktatásnál talán jobban élvezik a jelenlegi, „szabadabb” homeschool-t, életkoruknál fogva arra rendeltettek, hogy függetlenedjenek a szülőktől, a barátaikkal lóghassanak, és tervezhessék a szép, új jövőt.

A karanténnal járó korlátozottságot, és a szülőkkel való összezártságot sokan úgy élik meg, mint egy nemrég szárnyra kapott sasfióka, aki épphogy elkezdte felfedezni a távlatokat, és egyik pillanatról a másikra, PUFF, meglőtték az egyik szárnyát.

Mostanra nagyjából minden szülő tapasztalja, hogy a gyerekek bár könnyedebben és  rugalmasabban álltak a változáshoz, az izoláltság és a bezártság náluk is felcsavarta az érzelmek intenzitását.

Mindenkinek mondom, hogy teljesen rendben van, ha mostanában feszültebbek, irritáltabbak, többet panaszkodnak, gyakrabban pityeregnek, sűrűbben veszekednek, jobban félnek vagy épp unalmukban nyűgösködnek, hiszen mi is pont így vagyunk ezzel, de ettől még nyilván nem könnyű velük, és sok szülő szeretne konkrét eszközöket arra, hogyan csillapíthatná a kedélyeket.

Az anyatermészetnek megvan a képessége arra, hogy balanszírozza önmagát. Hidegre meleg jön, fényre sötétség, életre halál, túlnépesedésre népességcsökkenés és így tovább.

Ha neki ez ennyire bejön, hasznára van, gyógyítja vele magát, azt mondom érdemes ellesni tőle ezt a zseniális technikát, és azon gondolkodtam, hogyan lehetne nekünk is felhasználni az ELLENMÉREG energiáját ebben a jelenlegi „mérges” helyzetben.

2 csodálatos barátnőmmel is beszélgettem a minap és érdekes módon mind a ketten az ERŐRŐL beszéltek valamilyen formában.

Az egyik: Enikő, én nem bírom ezt a szart. Én nem vagyok ERŐS, nem vagyok pozitív, nincs pénzem, nincs segítségem, érted? Erre születni kell.

A másik: Enikő, szavazz! A) Kilépjek a negyedikről?  B) Eret vágjak? C) vagy igyak valami ERŐSET, ami kiüt minimum két hétre?  Én csinálom, b... meg, de meddig legyek még ERŐS?

Jól tudjuk, hogy minden új élethelyzet fokozott stresszel jár, ám napjaink sokkoló átalakulási folyamatában nagyon könnyű ezalatt megrogyni kicsit.

Ahogy haladunk előre a bezártság, összezártság és korlátozottság élményében, egyre könnyebben találhatjuk magunkat olyan helyzetben, hogy leüvöltjük a párunkat, kiabálunk a gyerekekkel, aztán utáljuk magunkat, a teraszon vagy a kertben üldögélve pityergünk, lerágjuk a körmeinket vagy épp vég nélküli filmnézéssel próbálunk elmenekülni a valóság elől.