Iskolapszichológusként persze egyébként is ismerős közeg az érzelmi káosz és a krízis, hiszen mi minden nap ezekkel az eseményekkel foglalkozunk és „lelket ápolunk”, de az utóbbi hónapokban a korábbiaknál is jóval nagyobb mértékben tapasztalom gyerekeink romló mentális állapotát. Ami aggasztó, hogy a még látszólag rendben lévő gyerekek és kamaszok is érintettek az „őrületben”, hiszen az egy-egy gyerekben felgyülemlett fájdalom, félelem és indulat az osztályközösségeken belül elfajuló bántalmazásokban és kegyetlenkedésekben ölt testet a leglátványosabb módon.
Mondhatjuk persze azt, hogy „á, ez rám nem vonatkozik, én nem vagyok érintett, köszönöm szépen, kívülálló vagyok”, a kollektív tudat sajnos mindannyiunk sajátja. Valami olyasmi ez, mint, amikor egy hajdúszoboszlói medencébe valaki belepiszkít, aztán abban úszkál mindenki, amíg... szóval értitek.
Egy medencéből persze nyilván ki lehet szállni, ha észreveszed, hogy mi történt, vagy előbb-utóbb úgyis kiszállítanak mindenkit, de hova mehetne a gyerek egy „mérges” légkörű osztályközösségből? ... Ki szállítja ki, és mi a biztosíték, hogy kívül kedvezőbb a helyzet?
Nem kényelmes most sehol, ezt sokan érezzük, és sajnos azok is, akik köszönik szépen, „jól vannak”.
Szóval ezekben a furcsa, bizonytalansággal teli, egyértelmű iránymutatás és hosszabb távú perspektíva nélküli időszakban egyre több szülő és pedagógus keresett meg azzal a problémával, amivel én is nap mint nap szembesülök, hogy az osztályokon belül egyre inkább elfajult az agresszió, azaz a gyerekek a szokásosnál kegyetlenebb módokon ütköznek össze, - sértegetnek, megaláznak, csúfolódnak, verekednek, és együttérzés nélkül a peremre taszítják az ilyen vagy olyan okból megvetett társaikat.
Az iskolai bántalmazás (angolul bullying) persze nem újkeletű jelenség, mi is tapasztaltuk (és szenvedtünk tőle) annak idején, de az is igaz, hogy akkoriban a gyerekek nem voltak ennyire felnőtt iránymutatás híján. A szülők és a tanárok sokszor egy jól irányzott tenyeressel mutatták meg nekünk merre van az előre, ami nem feltétlenül volt a legprofesszionálisabb iránymutatás, de legalább volt.
Mi már nem fegyelmezzük ilyen módon a gyerekeinket, ami tök jó, de akkor mit adunk helyette? Azon gondolkozom, ki közvetít ma bármiféle erkölcsi- és normarendszert az útvesztőben eltévedt fiataloknak? A folyton elfoglalt szülők? A megkötött kezű és kifáradt tanárok? A sokszor hitelét vesztett egyház? Az influenszerek? ... nem tudom.
Mindenesetre nem kell félteni őket, megoldják ők egymás között, és leosztják a lapokat egymásnak, akkor is, - és főleg akkor - ha senki sem mentorálja őket, és senki nem mond NEM-et az ösztönös megoldásaikra. Így állunk most.
Az én iskolámban az igazgató kezdeményezésére összeültünk a tanárokkal, ahol beszélgettünk a bullyingról és a lehetséges megoldási módokról, végül arra jutottunk, hogy mivel a helyzet úgysem egyik napról a másikra fog megváltozni, azzal kezdjük, hogy órai keretek között beszélgetünk a gyerekekkel a jelenségről, felvetjük nekik a témát és ugyanolyan szisztematikusan feldolgozzuk velük, mint ahogyan tesszük azt pl. Petőfi Sándor költészetével kapcsolatban.
Ennek apropóján készült el a SPIRIBUUU második, pedagógusoknak szánt módszertani segédlete, az Ami bánt, az nem jó vicc!” című 4 alkalmas foglalkozássorozat, ami remek eszköze lehet az iskolai bántalmazásról való osztálybeszélgetésekhez az általános iskola alsó és felső tagozataiban.
A segédlet lépésről-lépésre kidolgozott, animált ppt-vel (prezentációs diákkal), részletes óravázlattal és sokszorosítható feladatlapokkal segíti azoknak a pedagógusoknak, iskolapszichológusoknak a munkáját, akik fontosnak tartják, hogy megfékezzék az osztályban előforduló bántásokat, de idáig nem tudták, hogy hogyan is nyúljanak hozzá ehhez a témához.
A tanári segédlet részletes tartalmáról a letölthető tanári segédlet leírásában olvashattok.
Ha ismertek olyan kollegát, akinek jól jöhet ez a kézzelfogható és azonnal bevethető, gyakorlatias segítség, megköszönöm, ha továbbítjátok felé az információt.
Zárásul pedig kívánom, hogy legyen barátságos és örömteli Karácsonyunk, pihenjünk és töltekezzünk - önbántalmazás nélkül! Ránk fér.