Blog

A pszichológusok, érzelmi gyógyítással foglalkozó szakemberek már egy ideje azt szajkózzák, hogy érezni ér, és hogy minden érzelem helyénvaló. Legyen az harag, fájdalom, félelem, szomorúság... Mindez elvileg oké. Én is olvastam... Ugyanakkor nem tudom, ti megfigyeltétek-e, de jómagam a megértés ellenére sokszor mégsem érzem okénak:

"Meg vagyok rekedve egy ponton, és fogalmam sincs, hogyan tudnám átlépni a korlátaimat."

Vagyunk egy páran, akiknek egy ideje már ismerős ez a gondolat.
A korlátainkra tudatosnak lenni egy ideig talán hozhat némi megkönnyebbülést, de egy ponton túl nálam mindig bekapcsol a bizonyosság, hogy lehet(ne) máshogyan is, és akkor már borzasztóan feszít, ha mégsem tapasztalok változást. 

Ahány anyával vagy apával beszélgetek, annyi ítéletet hallok a szülőségről.

• Nem értem miért viselkedik így ez a gyerek, pedig én úgy érzem jó anyja vagyok, a lelkemet is kiteszem érte.
• Szerintem én nem vagyok anyának való. Szörnyű, ahogy üvöltözök a gyerekeimmel.
• Először az ekcéma, most az allergia meg a székrekedés. Mit csinálok rosszul?
• Nem érdekli semmi. Akármit mondok vagy teszek meg se hallja. Biztosan én rontottam el, de már nem érdekel. Fáradt vagyok...

Szándékaink tudatos átgondolása a nap elején egy nagyon hathatós mindfulness eszköz. Persze a nagy reggeli rohanásban nincs idő merengésre, tudom jól... - de ha készakarva mégis rászánjuk magunkat, és reggelente – akár fogmosás közben vagy reggelizés alatt - 10 percre megállunk és tudatosan átgondoljuk a számunkra fontos értékeket és prioritásainkat, garantáltan sokkal könnyedebb lesz a mindennapi káoszban való áramlás.

Segítségével ugyanis idegrendszerünket arra hangoljuk, hogy az előttünk álló információdömping ellenére, képes legyen a számunkra fontos értékekre fókuszálni, ami által így a nap során könnyebben észrevesszük és befogadjuk a szándékainknak megfelelő lehetőségeket.

A gyerekek nap mint nap sokféle társas kihívással szembesülnek az oviban vagy az iskolában, ugyanakkor még kevés eszközük van ezek megoldására.

Azok a gyerekek, akik még szegényes problémamegoldó készséggel bírnak, hajlamosak:
- elkerülni a cselekvést és a nehéznek ítélt helyzeteket (pl. elbújnak, amikor csúfolják őket),
- vagy anélkül lépnek akcióba, hogy átgondolnák mit cselekszenek (pl. megütik a társukat), és impulzív döntéseikkel további bonyodalmakba sodorják magukat.

Talán túl sok változás volt mostanában, talán végre itt a tavasz, közeledik a tanév vége és minden iskolás gyerek és (tanár) fárad. De az biztos, sokat hallom mostanában, hogy „elegem van”, „besokalltam”, „tele van a ...” kifejezéseket gyerekektől, felnőttektől egyaránt.

Mivel a kicsik még nehezen fejezik ki az érzéseiket (a kamaszok meg nem szívesen), készítettem néhány képkártyát a 6-14 éves korosztály legjellemzőbb életterületeiről, hogy mi, gyerekekkel foglalkozó szülők és szakemberek valamivel pontosabb képet kaphassunk arról, hogy mivel is van tele az a ... hócipő?

Életünk során folyamatosan társas kapcsolatokat építünk és azokban mozgunk. A kapcsolatainkban megélt sikerek és kudarcok adják az alapját az önértélésünknek, annak, hogy milyen embernek tartjuk magunkat, így azt is meghatározzák, hogy kivé-mivé válunk és mi az, amit inkább szeretnénk elkerülni.

Felcseperedésünk során ezeknek a kapcsolatoknak az építése és működtetése természetes módon, jobbára modellkövetés útján alakul, és annyira automatikus, hogy a legtöbbünk számára nem is tudatosul, hogy hogyan és milyen hatások által formálódott ez a rendkívül fontos életkészség.