Blog
HELP! Miért utálnak, és miért nem barátkoznak velem a többiek?
Iskolapszichológus foglalkozásaim keretén belül gyakran játszom a gyerekekkel "bolond iskolásat", vagy „idegesítően viselkedőset”, hogy a nevetésen és az örömön keresztül oldhassam az iskolai stresszt, és játékosan taníthassak nekik alapvető dolgokat a társas érintkezés bizonyos szabályairól.
Azon túl, hogy a túlzások és a bolondozás fokozza az együttműködési készséget és gyógyító nevetéssel járnak együtt, még egy meglepő hozadéka lett ezeknek a játékoknak. A gyerekektől kapott „idegesítő viselkedés” játékötletekből szép lassan összeállt egy listám arról, hogy mi az, amit általában bizarrnak és zavarónak ítélnek az osztálytársaikban.
Barátságban a testemmel
Örömmel jelentem be, hogy megjelent legújabb kiadványunk, a Barátságban a testemmel interaktív napló, ami rendkívül hasznos segítség lehet olyan tizenéves lányoknak, akik túlságosan elégedetlenek a saját külsejükkel és túl sokat aggódnak azon, hogy mások mit gondolnak róluk.
Ebben a blogcikkben meg szeretném osztani veletek a napló bevezetőjét, - hátha ezáltal Ti is kedvet kaptok ahhoz, hogy barátságosabbá formáljátok a saját testetekkel való viszonyotokat.
Ofők figyelem! Terjesszünk Kedvesség Vírust az osztálytermekben!
Legújabb tanári segédletünket külföldi tartózkodásunk ihlette, - úgyhogy máris van egy jó oka annak, hogy ebben a tanévben épp itt lakunk Mallorcán.
A gyerekeim itt egy spanyol-angol nemzetközi kéttannyelvű iskola padjait koptatják, és az órák felén, amelyek spanyolul (vagy épp katalánul) folynak szerintem csak bámulnak ki a fejükből, de édesanyjuk legnagyobb örömére van egy olyan órájuk, hogy „Emotional skills”, (magyarul Érzelmi készségek óra).
Utálsz veszekedni a gyerekeddel, de mégis megteszed, ha kell?
Konfliktuskezelő képesség fejlesztése az iskolában
Van, aki egyfolytában támad, van, aki egyfolytában védekezik, van, aki inkább menekülőre fogja és igyekszik elkerülni a konfliktusokat, van, aki feladja a küzdelmet, mondván úgy sincs értelme és van, aki tagadja, hogy bármiféle konfliktus létezne
Itt a nyár, és és olvad minden befagyasztott düh
A pszichológusok, érzelmi gyógyítással foglalkozó szakemberek már egy ideje azt szajkózzák, hogy érezni ér, és hogy minden érzelem helyénvaló. Legyen az harag, fájdalom, félelem, szomorúság... Mindez elvileg oké. Én is olvastam... Ugyanakkor nem tudom, ti megfigyeltétek-e, de jómagam a megértés ellenére sokszor mégsem érzem okénak:
Elegem van a küzdelemből! Önnyugtató mondatok (nemcsak) szülőknek
Sokat olvasok arról, hogy amikor a gyerek ideges, kivágja a hisztit és „elmentek neki otthonról”, akkor a szülőnek nem szabad belemenni a transzába, hanem meg kellene őriznie a nyugalmát, sőt, a gyereket is hozzá kéne juttatni ehhez az állapothoz... – amit agyilag ugyan felfogok, na de a kivitelezés... Nekem ez magas! A probléma ott kezdődik, hogy magamat sem tudom kivonni az idegbajból, akkor hogyan segíthetnék neki? Tudnál erre tanácsolni valami kézzel foghatót?" R. Móni.
Hogyan lépjük át a korlátainkat?
"Meg vagyok rekedve egy ponton, és fogalmam sincs, hogyan tudnám átlépni a korlátaimat."
Vagyunk egy páran, akiknek egy ideje már ismerős ez a gondolat.
A korlátainkra tudatosnak lenni egy ideig talán hozhat némi megkönnyebbülést, de egy ponton túl nálam mindig bekapcsol a bizonyosság, hogy lehet(ne) máshogyan is, és akkor már borzasztóan feszít, ha mégsem tapasztalok változást.
Az örökzöld dilemma: (elég) jó szülő vagyok?
Ahány anyával vagy apával beszélgetek, annyi ítéletet hallok a szülőségről.
- Nem értem miért viselkedik így ez a gyerek, pedig én úgy érzem jó anyja vagyok, a lelkemet is kiteszem érte.
- Szerintem én nem vagyok anyának való. Szörnyű, ahogy üvöltözök a gyerekeimmel.
- Először az ekcéma, most az allergia meg a székrekedés. Mit csinálok rosszul?
- Nem érdekli semmi. Akármit mondok vagy teszek meg se hallja. Biztosan én rontottam el, de már nem érdekel. Fáradt vagyok...
